2010. ápr. 8.

Ünnepek alatt...

Kissé eltüntem az ünnepek alatt,mert tettünk egy kis kirándulást Fertődön.Nagyon rég szerettük volna már megnézni az Eszterházy- kastélyt.Sokkal szebb,mint gondoltuk!Nagyon szépen helyre állították és folyamatosan javítják most is.Ezeket inkább nem fotóztam le.:))Nézzétek inkább ezt a csodás 5 lyukú tulipánvázát.Hollandiából hozatott tulipánokat tették bele és így egy nagy csokornak hatott.
Ötletesek voltak már akkor is!!:))Természetesen ezt a goblent is meg kell mutatnom nektek.Na és a bálterem,nem is fűzök hozzá semmit,csak esetleg annyit hogy menjetek és nézzétek meg!!!Még nem fejezték be az egész terem felújítását,de ez a fal már teljesen készen van.Csoda szép,úgy kellett a páromnak kitoloncolnia a teremből!:DDDJártunk Hegykőn,ismerősöknél és gyönyörködtünk a távolban meghúzódó havas tetejű Alpoban.Kirándultunk a Sümegi várban.És csacsikat is simogattunk.:)) Nagyvázsony határában egy omladozó vizimalmot is találtunk.
Nem akartalak benneteket untatni a sok fényképpel,ezért csak ezt a párat emeltem ki.Nos így telt a mi húsvétunk.Újjab élményekben volt részünk és kissé ismerkedtünk az ország ezen részével is mivel erre még nem jártunk,de visszatérünk!!!:DDD Aki szeretne több képet is látni az a picassán megtalálja.

5 megjegyzés:

Marika írta...

Szép helyeken jártatok !

Babi néni írta...

Nagyon szép! :o)

Ilyen ötlyukú vázát én is vettem Hollandiában.

Mamis írta...

Nagyon szép helyeken jártatok!

Rita írta...

Nagyon szép programotok volt az ünnepekre, kicsit irigy vagyok...... de nem nagyon :-)))

sz.marika írta...

Újabb megerősítés, hogy mennyi szépség van kis hazánkban, amit mind meg kellene nézni...
Nagyon jók a képek.
Hatalmas feltöltődést képes adni egy ilyen hétvége.