2011. ápr. 10.

Csak pozitívan/folytatás/

Ott hagytam abba,hogy elbocsájtottak 3 kollégát,köztük azt is aki védeni próbált bennünket,hozzá tenném még azt is,hogy van neki egy 4 éves szív beteg kislánya.Ugye tudjátok ez mit jelent,akár csak anyagilag is,de egyébként is.A nap 24 órájában készenlétben vannak,neki egy nátha akár halálos is lehet.De mit sem foglalkoznak ezzel egyesek!!!
Szóval miután a három kolléga távozott,"hármas" odajött hozzánk és közölte,hogy jövő héten eljönnek hozzánk az ő felettesei és mindenkit meghallgatnak újra és félő,hogy felszámolják az egész részleget ha gondokat tapasztalnak.Persze azt is hozzá tette,hogy kivizsgálja "négyes",hogy "egyes" is benne volt-e ebben a videóban. Próbálta még azt is kimagyarázni,hogy ő mindent megtett,de a 3 kolléga elbocsájtását nem bírta megakadályozni,mert őt is utasították és semmi köze a kolléganő ügyéhez.

Milyen érdekes,hogy tavaly karácsony óta,pont most jutott eszükbe ez a felvétel.

Miután "hármas" távozott,mondanom sem kell milyen lelki állapotban dolgoztunk tovább.
Egy óra múlva jött "kettes",hogy megkérdezzen bennünket,láttuk-e az ominózus esetet és valóban ott volt-e "egyes"?Nos én azon a napon szabin voltam,de a többiek láttak mindent és állítják hogy nagyon is részt vett benne.Erre "kettesünk" beállt középre és közölte,hogy amennyiben jártatjuk a szánkat "négyes" előtt mindannyian megjárjuk.Jobb lenne ha szépen meghúznánk magunkat és örülnénk hogy van munkahelyünk,boldogan,jó kedvűen kellene dolgoznunk nem így letörten,rossz kedvűen.Van rá egy hétvégénk ,hogy gondolkozzunk rajta.Szó szerint megfenyegetett bennünket!

Most itt tartunk és őszintén szólva nem tudom mi lesz!Ha hagyjuk magunkat,szerintetek milyen élet vár ránk?Én sajnos sejtem,rosszabb lesz mint eddig,mert még jobban ránk fognak szállni,mert tudják,hogy mindent megtehetnek.Ha kinyitjuk a szánkat és elmondunk mindent,benne van a lehetőség,hogy valóban felszámolják a részleget teljesen.Már így is elakarták venni a munkát tőlünk régebben is,de "hármasnak " sikerült kiharcolnia,hogy maradjunk.
Nagyon lehangoló ez az egész és igazságtalan,hogy emberek így játszhatnak az életünkkel!!! Sajnos tudom,hogy nem csak mi vagyunk ilyen helyzetben,biztosan vannak többen is.

Azt hiszem most talán megértitek,hogy miért nem alkotok mostanság.Egyszerűen semmihez sincs türelmem.Ha leülök varrni,csak jár az agyam közben és az nagyon nem jó!Ami eddig megnyugtatott,most nincs hozzá türelmem.:(( Talán még akkor a legjobb,ha olvasok,vagy tv-t nézek,vagy mikor benneteket olvaslak,mert ez lefoglal és elveszi a gondolataimat. Ja és persze új munka helyet keresek,pedig nagyon szeretem ezt a kis csoportot!!!Annyira jól összerázódtunk és nagyon jól össze tudunk dolgozni,de sajnos ennek azt hiszem már hamarosan vége lesz.:(( Én még mindig bízok benne,hogy van igazság és mellénk áll a szerencse,nagyon nagyon pozitívan akarom látni a dolgokat és nagyon bízok!!!!!
Majd jövök a fejleményekkel,ha lesznek.

5 megjegyzés:

Babi néni írta...

Annyira sajnálom! :o(

Mondhatnám, hogy reméljük valami új és jobb munka jön helyette, ha úgy alakul, de a helyedben én se bíznék ebben. :o( Nagyon szomorú!

tipikos írta...

Ez felháborító! :((
Sajnos úgy érzem itt nem kerülhettek ki győztesen. Legszívesebben az mondanám mondjatok fel, de a mai világban ez nem így megy. Ott a gyerek(ek), a rezsi ..stb.
Sajnos mi is hasonló helyzetben vagyunk, teljesen átérzem a problémátokat!
Sajnos varázspálcám nincs, DE KÁR!
Ugyanakkor meg vagyok győződve, hogy ezt még visszakapják a sorstól, a Jóistentől!
Nem tudom, hogyan tudnak a tükörbe nézni!???

Jutus írta...

Szerintünk is teljesen felháborító,hogy a mai világban ilyet megtehetnek és nem tudunk védekezni ellene!!!
De isten nem ver bottal és bízom benne,hogy vissza kapják!!!

Hencsilli írta...

Felháborító ez a történet! Mit meg nem engednek maguknak egyes emberek! Én férfiakkal dolgozom már 8 éve, négy éve egyedüli nőként! Egyik sem próbált még csak ilyesmire sem vetemedni velem szemben! Nagyon jófejek,bírom őket! Kölcsönös a tisztelet, amit ebben az esetben nem látok.
Sajnos én is úgy gondolom, hogy itt ti húzhatjátok a rövidebbet :(((

Jutus írta...

Hencsilli atöbbi fiúval,férfival nincs is gond,köztünk is vannak többen is,csak ezek és pont főnökök!!!Na ez a gáz!!!Szerintem egy átlagos dolgozót már rég kirugtak volna,bár én azt sem szeretném,hiszen neki is van családja,/bár erre gondolhatna akkor is amikor minket piszkál/csak helyezzék máshova,vagy legalább regulázzák meg egy kissé,hogy letörjön a szarva/szarvuk/.